2013. január 14., hétfő

Könyvajánló - Szerencsecsillag

Talán már említettem, hogy mennyire szeretem Nicholas Sparks könyveit. :) Annyira jól tud írni, habár pasi, mégis jól bele tudja élni magát mondjuk egy nő helyzetébe is. Bár azért egy kicsit érezni lehet, hogy férfi írta. :D
Talán sokatoknak ismerősen cseng ez a cím, hiszen nemrégen mozifilmet csináltak belőle, Zac Efron főszereplésével. Ezt viszont nem láttam még, mert szeretem először a könyvet elolvasni. Bár nagyon nehéz volt megállni, hogy ne nézzem meg, sok jót hallottam róla ugyanis. :)
Már egy ideje megvettem a könyvet, de az olvasással nehezen haladtam, mert közben elkezdődött a vizsgaidőszak, sokat kellett tanulni és hasonlók. :D Az elején pedig annyira nem is tetszett... :( Nehezen indult be a történet, kicsit vontatott volt. De azért haladtam előre, és egy idő után kezdett nagyon érdekes lenni! :) Egy pasiról szól, aki harcolt Irakban is, de túlélte, méghozzá egy fénykép segítségével. Legalábbis a barátja ezt állította, hogy az mentette meg az életét. Ez persze így furán hangzik egy kicsit, Logan Thibault (a főszereplő) se hitt benne igazán, de aztán utána járt a dolognak, ezért is ment el Hamptonba... A többit már nem árulom el, olvassátok el! :)
Nagyon izgalmas a könyv, szinte letehetetlen, nagyon élveztem olvasni! :) Ami érdekes, és szerintem viszonylag újdonság is az írónál, hogy nem egy ember szemszögéből szemléljük a történéseket, hanem három szálon fut a sztori, amik persze egy idő után összekapcsolódnak. Azért tetszik ez a megoldás, mert több ember véleményét, gondolatait is megtudjuk olvasás közben. :)
A szereplők közül szinte mindenki szerethető, bár van egy, akit nagyon nem kedveltem, de ő amúgy is negatív szereplőként volt beállítva...
Ami viszont meglepett, az a könyv vége... Az utolsó 20 oldalt lélegzetvisszafolytva olvastam el. Az volt a legizgalmasabb rész. De nem úgy alakult a dolog, mint ahogy vártam, és ez lepett meg. De többet már tényleg nem árulok el. :D
Nagyon nagyon jó könyv, romantikus, szép, izgalmas, szomorú... Érdemes elolvasni! Már kíváncsi vagyok a filmre is! :)

Ti olvastátok már? Vagy láttátok a filmet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bátran írjatok, kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...